Kedves MOZAIK Olvasó!

Ahogy véget ér a nyár, a lassan lehulló falevelek jelzik az Ősz közeledtét, de mielőtt belépnénk a lassuló, nyugodt évszakba egy rövid betekintést szeretnénk nyújtani az Euroflow pörgős nyári időszakáról.

Jelen írásunkban beszámolunk a Plasson Series1 termékekkel folytatott hazai bemutatósorozatunkról és felfrissítjük ismereteinket a termék képességeiről és előnyeiről. Folytatjuk a vonRoll vízveszteségkeresési portfólió következő tagjának – a helyszíni korrelátornak – a részletesebb bemutatását, valamint szintén egy részletesebb elemzés formájában ismertetjük a holland Romacon gyártópartnerünk palástjavító termékeinek műszaki értékeit és előnyeit.

Az elmúlt időszak sem múlt el ismeretbővítés és tudástranszfer nélkül, ugyanis műszaki és értékesítő kollégáink részt vettek a WodKan tech néven futó víz- és szennyvízipari technológiai kiállításon Varsóban, ahol a nemzetközi szakmai kapcsolatok ápolása és építése mellett számos hasznos ismeretet is szereztek.

Természetesen nemcsak a vízipari szektorban történtek események. A gázipari oldalon cégünk az E.ON és DUNAGÁZ szakembereivel közösen egy sikeres terepi korrózióvédelmi továbbképzést tartott, melyről az oktatásban részesülő kollégák is elégedetten és sok hasznos új információ birtokában távoztak.

Ezután kívánunk kedves Olvasóinknak kellemes, nyugodt Őszt és hasznos ismeretbővítést a MOZAIK 96. számával.

PLASSON Series1 – az ideális csőkötési megoldás

■ Miért ideális – dióhéjban:

› mert nem csak polietilén csőre, de a vízszerelésben járatos, gyakorlatilag mindenféle csőanyagra (d63mm-ig) tökéletes választás

› mert visszabontható
a hegesztett (pl. elektrofúziós) csőkötésekkel szemben, melyek már csak roncsolással bonthatók szét, a mechanikus szorítógyűrűs kötések csoportjába tartozó PLASSON Series1 csőkötések mindig gyorsan, szakszerűen és költséghatékonyan visszabonthatóak

› mert újrahasznosítható
az előző pontban említett visszabonthatóság párban jár az idom „második életével”, azaz, hogy bontás után, egy másik csőkötésen újra fel lehet használni az idomot (akár több ilyen ciklusban is) a sérülés, vagy a hibás működés legkisebb veszélye nélkül – ld. az úgynevezett „repülő vezeték”, melyet a vízszerelők előszeretettel alkalmaznak ideiglenes vízhálózatok kiépítésére, visszabontására, azután pedig egy másik munkaterületen történő újrahasznosításra

› mert egyszerű a szerelése
a PLASSON Series1 csőkötések az úgynevezett „PUSHFIT” idomok családjába tartoznak, más szóval szerelés előtt nincsen szükség az idom fellazítására, hanem bármilyen szerszámhasználat nélkül, egy határozott mozdulattal a csővég az idomba tolható, és ezzel már el is készült a PN16bar nyomásfokozatig húzásbiztos csőkötés

› mert ugyanaz a PLASSON Series1 csőkötés-család egyszerre több iparágat is kiszolgál
a klasszikus ivóvízhálózati szerelés mellett ipari és épületgépészeti felhasználásra is kiválóan alkalmas

› mert a PLASSON Series1 csőkötés-család 3 különböző funkcióval rendelkező alcsoportra bontható:

–a belső ütközővel rendelkező „klasszikus” Series1 idomok csőhálózat építésre

–a belső ütközővel nem rendelkező áttoló javító karmantyúk hálózat javításra

–a Series1 kötésekkel rendelkező elzáró szerelvények a hálózatban megvalósuló áramlásba történő beavatkozásra (zárásra / fojtásra)

■ A „dióhéj” után pedig lássuk mindezt részleteiben!

A PLASSON mechanikus csőkötő családot szerkezeti felépítésük és hálózatban történő felhasználásuk tekintetében két fő csoportra bonthatjuk. Az első csoport a csak PE csőhálózatban használható és jellemzően új hálózat építéskor alkalmazandó, mechanikus kötés elvén alapuló „PUSH FIT” kialakítású Series1 termékek.

A második csoport a mechanikus szorítógyűrűs kialakítású univerzális áttoló, javító karmantyúk családja. Nevéből adódik is, hogy nemcsak PE hálózatban alkalmazható, hanem acél-, PVC-, ólom- és rézcsövek alkotta hálózatban is, továbbá nem csak csőkötésre, hanem csőjavításra is tökéletesen alkalmas.

■ MIÉRT PLASSON Series1?

›Funkcionális egyenértékűség azonos méretű elektrofúziós csőkötésekkel

›Egyszerű visszabonthatóság

›Teljes értékű újra-hasznosítás

›Kevesebb tudás- és szerszámigény

■ MIÉRT PLASSON Univerzális áttoló javító karmantyú?

›Univerzális, mert képes bármilyen csőanyagot bármilyen csőanyaggal összekötni

›Áttoló, mert az idomban nincsen középen ütköző, ezáltal, kiváltásos javítás esetén a betoldott csődarab végeire húzható az idom, azután pedig visszahúzható az eredeti csővégekre

›Javító, ugyanis fentiek miatt kiváltásos csőjavításra rendkívül alkalmas

›Karmantyú, mint csőkötés

A PLASSON egyik igazi különlegessége, hogy a kétféle kötéstípust egyesítette egy úgynevezett „fél-univerzális” típusú csőkötőben. Ebben az esetében csak az idom egyik felébe helyezhető polietilén cső – a másik oldal univerzális, tehát csőanyagtól függetlenül bármilyen, az adott kötésre jellemző tól-ig határok közötti csővég-méret betolható az idomba.

Ennek köszönhetően akár több különböző típusú hálózati rendszer, könnyedén egyesíthető bármilyen „extra” átalakítás nélkül!

A PLASSON Series1 kötéstípus sikerrel hasznosítható például elzáró szerelvények esetében is, legyen szó akár többfordulatos szelepről vagy akár negyedfordulatos gömbcsapról, azok bekötése a hálózatba Series1 típusú kötéssel valósul meg.

STOPTAP szelep Series1 csatlakozással

PLASSON Series1 gömbcsap

■ „PUSH FIT” kialakítású termékek

PLASSON Series1
–  test / ház
–  külső szorító elem
–  hasított gyűrű
–  húzásbiztosító gyűrű
–  tömítő „O” gyűrű

√PLASSON Series1 húzásbiztosító gyűrűje különálló egység. A gyűrűn a 45°-ként elhelyezkedő fogak, a cső betolási irányával megegyező irányba enyhén dőlt helyzetűek, melyek biztosítják a gond nélküli csőbedugást, viszont akadályozzák annak kihúzását.

√A PLASSON Series1 eredeti gyári formájában csak PE hálózatban alkalmazható, azonban a PVC átalakító készlet segítségével továbbra is „PUSH FIT” kialakítású marad és már PVC hálózatban is felhasználható.

×Egy másik gyártó által forgalmazott termékeknél, a zárt házas kialakítás esetében, ez az egy fizikai egységben egyesülő húzásbiztosító és központosító elem csak egy célszerszám segítségével cserélhető.

■ Mechanikus szorítógyűrűs kialakítású termékek

PLASSON Univerzális karmantyú
–  test / ház
–  külső szorító elem
–  hasított gyűrű acél húzásbiztosító fogakkal
–  dupla tömítő „O” gyűrű

√A PLASSON univerzális áttoló javító karmantyú esetében a hasított gyűrűn található acél fogak gondoskodnak arról, hogy az összekötendő vagy javítandó csövek ne csússzanak ki az idomból. Ezen acél fogaknak köszönhetően lehetséges az, hogy nem jelent gondot a karmantyúnak a nem-PE anyagú csőrendszerekben történő alkalmazása sem.

×Ezzel szemben a piacon lévő számos más termék esetében a húzásbiztosítást csupán a szintén műanyagból készült húzásbiztosító gyűrű végzi, bármilyen további kiegészítés nélkül.

√A PLASSON univerzális áttoló javító karmantyúnál kettős „O” gyűrű található. Az egyik a test / ház külső részén elhelyezett horonyban, fix pozícióban van, a második pedig szabadon kivehető.

×Több más piaci szereplő esetében jellemzően csak egy „O” gyűrű áll rendelkezésre a tömítés biztosításához.

■ Előkészítés

PLASSON Series1

√Külön-külön gyárilag lezárt fóliatasakban kerülnek a vevőhöz, így a termék és annak funkcionálisan lényeges elemei mindig épek, szennyeződésmentesek.

√Minden tasakon, eltávolíthatatlan és sérülésmentes formában kinyomtatásra kerültek a beépítés lépései.

√A PLASSON Series1 konstrukciójának köszönhetően a szerelőnek a termékkel semmilyen előzetes teendője nincsen: ugyanis még egy durván, szabálytalanul levágott csővég esetén is, mire a homlokfelület eléri az ütközőt, addigra már az összes többi szerkezeti elemmel felveszi a csőpalást a szükséges, üzembiztos kontaktust.

Gyártói javaslat: csak a d32 mm méret feletti cső kenése és élletörése.

×Más gyártó esetén kötelező a polietilén cső merőleges és sorjamentes levágása, élletörése, mérettől függetlenül, illetve kötelező a kenőanyag használata is a csővég külső felületén.

■ Összeszerelés

√PLASSON Series1 idomok tartalmaznak belső ütközőt, mégis javasolt úgy a Series1 idomok esetében is, mint a versenytársak esetén is a külső csőfelületen egy jelölés alkalmazása a betolási mélység tekintetében.

A PLASSON termékek esetén ezt a bejelölést nagyon megkönnyítik az idom palástján található egyértelmű piktogramok.

×Néhány versenytárs esetén ez a belső ütköző nem létezik, ezért külön gondot kell fordítani a csövön való jelölés figyelésére, ami megnehezíti és lassítja a szakszerű csővég behelyezést.

■ Visszabontás és újrafelhasználás

√A visszabontáshoz használt szerelő / bontó kulcs az idom méretéhez igazított fogakkal van ellátva, de univerzális kialakítású. A lazítás után a Series1 idom már alkatrészeire bontható, majd szükség esetén ugyanazok az alkatrészek (azok cseréje nélkül) újra összeépíthetők és 100%-ban ismét képesek ellátni eredeti feladatukat.

×Más gyártók esetén, a zárt házas idomoknál egy extra spatula szükséges a húzásbiztosító fogak kiemeléséhez a csőpalástból.

×Más gyártóknál, bizonyos esetekben elő van írva a lényeges szerkezeti elemek kötelező cseréje egy új alkatrészre az idom újra felhasználhatósága előtt.

■ És most lássunk egy gyakorlati példát a bevezetőben már említett többcélú (vízszerelés / ipar / épületgépészet) felhasználást elősegítő bemutató sorozatra!

Kollégáink,

Bereczki István Nyugat-magyarországi értékesítő és

Kossokai Kornélia Nyugat-magyarországi értékesítési asszisztens
nagy sikerű PLASSON Series1 termékbemutatót tartott a CU IMPEX épületgépész nagykereskedőnél.

A módszerük az volt, hogy közvetlenül a végfelhasználókat látták el azokkal az elméleti és gyakorlati ismeretekkel, melyeket ebben a cikkben fentebb már részleteztünk hűséges MOZAIK Olvasóink számára.

És a végeredmény?
Rengeteg és nagy mennyiségű tudás-transzfer és számtalan felkeltett érdeklődés a potenciális végfelhasználók körében.

Képeink a találkozók érdekesebb pillanatait örökítették meg:

E.ON / DUNAGÁZ terepi korrózióvédelmi továbbképzés gyakorló szakemberek számára

A DUNAGÁZ, mint a magyar gázipar akkreditált oktató- és gyakorlati képző intézete már második alkalommal kérte fel az EUROFLOW ZRT-t gyakorló szakemberek továbbképzésére, ezúttal a terepi korrózióvédelem témakörében.

Cégünk örömmel teljesítette ezt a feladatot, mert hiszünk abban, hogy egy jól elvégzett gázipari kivitelezés, és/vagy a már megvalósult infrastruktúra problémamentes működtetése legalább annyira múlik a szakemberek képzettségén, mint a beépített termékek műszaki színvonalán.

A választás ebben az évben két termékcsoportra esett, mivel az EUROFLOW forgalmaz úgynevezett meleg- és hidegtechnológiás korrózióvédelmet is.

De most már lássuk a részleteket; milyen képzést kaptak az E.ON-os Kollégák:

Bevezetőként a csőfektetés technológiai lépéseit mutattuk be részleteiben, úgymint

›Csőátadás a munkaterületen

›Tompa hegesztés

›Varratvizsgálat

›Nyomáspróba

›Terepi korrózióvédelem

›Ágyazati fektetés

Magával a csőgyártással és a csőfektetéssel kapcsolatban itt van egy látványos gyakorlati szemléltető video is:

A fent pirossal kiemelt technológiai lépés képezi a továbbiakban az oktatás fő témáját.

■ A továbbiakban a CANUSA zsugorkarmantyúk gyártásának elvi alapjait tisztáztuk:

1.A polietilén alapanyagban, megfelelő dózisú elektronsugárzás hatására a hosszú szénláncok között szabadgyökök keletkeznek, melyek keresztkötések kialakítását eredményezik

2.Ez már lehetővé teszi a besugárzott PE minden irányban történő húzását, nyújtását, majd ebben az extra megnövelt méretben történő lehűtését

3.Ilyen megnövelt méretben kerül a CANUSA zsugorfólia a felhasználóhoz

4.Ismételt hőhatás következtében azonban a PE réteg visszanyeri eredeti méretét, rázsugorodik a csőfelületre

5.Ezt nevezzük a „shape-memory / heat-shrink” hatásnak a polimerekben.

■ A CANUSA esetében, a kialakított rétegrend szerint megkülönböztetünk 2-, illetve 3 rétegű technológiákat / termékcsaládokat:

2 rétegű technológiák:

›K60 (WLO) + zárószalag

›K60 HS70 (WLOX) + zárószalag

3 rétegű technológiák:

›GTS65 EN/ISO + CLRU + EWF epoxy

›GTS80 EN/ISO + CLRU + EWF epoxy

(az EN változat lehet 2 rétegű is, az ISO csak 3 rétegű)

Alakos testekre:

›HCA / HCO / HCC

(alapban 2 rétegű, de lehet 3 rétegű is)

■ CANUSA terepi acélcső korrózióvédelem

2 rétegű technológia: K-60 (WLO) + zárószalag

3 rétegű technológia: GTS-65-EN / GTS-65-ISO + epoxy + CLRU

Beépítési videó: GTS-65 & 80
https://www.youtube.com/watch?v=uxvOfLMlrsk

3 rétegű terepi korrózióvédelem

■ És most tekintsük át a hideg technológiát is

■ Miért Stopaq?

A STOPAQ egy poliizobutén (PIB) alapú bevonat, amely a fa nedvének (gyanta) természetes viselkedését utánozza, öngyógyító tulajdonságokkal.

A bevonat oxigénnel, vízzel szemben áthatolhatatlan réteget képez, megvédve az olyan korrodáló anyagokat, mint például az acél.

Ez a technológia nem tartalmaz veszélyes anyagokat és környezetbarát, megfelel a biztonságra, környezetvédelemre és fenntarthatóságra vonatkozó ipari szabványoknak.

■ Stopaq műszaki előnyei

›Minimális felület-előkészítési követelmény: St2 (ISO8501)

›Nagy elektromos ellenállás

›Nincs szükség felületi érdességre – diszperzív tapadási mechanizmus

›A legtöbb felületen megtapad, bevonat nélküli vagy bevonatos felületeken

›Oxigénnel és vízzel szemben át nem eresztő

›Előre meghatározott bevonatvastagság (pontosan tervezhető)

›Nincs illékony szerves vegyület (nincs kémiai expozíció órákig)!

›Ártalmatlan a környezetre!

›Cél: a 30 éves tervezési élettartam meghosszabbítása – a vegyület nem szárad ki / UV-állóság / ütésállóság

›Minimális hulladékkezelési megoldás

›A legtöbb Stopaq termék korlátlan eltarthatósági idővel rendelkezik!

■ Stopaq – Alkalmazási területek

■ Stopaq – Rendszer

■ Stopaq – Wrappingband

›Nem mérgező, alacsony viszkozitású és nem kristályos, tiszta homopolimer poliizobutént tartalmazó vegyületen alapul

›Hidegen felhordható technológia

›Korrózióvédő bevonat tekercs formájában, védi a felületet a víz, az oxigén és a baktériumok behatása ellen

›Kiváló tapadás: fémfelületeken (acél, alumínium, horganyzott acél, duplex acél, szuper duplex acél) valamint a gyári bevonatokon (PE, HDPE, PP és folyékony epoxy)

›A felület előkészítése legalább ISO8501 szerinti St2 (drótkefés kézi tisztítás), száraz és zsírtalanított állapot (előzetes tapadásteszttel)

■ Stopaq – Outerwrap

›A Stopaq Outerwrap termékeket úgy tervezték, hogy védelmet és esztétikai előnyöket biztosítsanak, miközben segítik az öntömítő tulajdonságokat is

›A különböző környezeti feltételekhez különböző termékek állnak rendelkezésre, amelyek védelmet nyújtanak az UV-sugárzás, a tágulás és összehúzódás ellen, a talajterhelés, a fröccsenő zóna stb. ellen, valamint mechanikai ütésállóságot biztosítanak.

■ Stopaq – Outerglass shield (+120 °C)

›Kompozit anyag, amely oldószermentes és nedvességre keményedő poliuretángyantával impregnált üvegszálas szövetből áll (előre impregnált, nincs szükség helyszíni keverésre)

›Az Outerglass Shield kiegészítő mechanikai védelemként használható a Wrappingband és Outerwrap anyagokból álló korróziógátló bevonatrendszereken

›A kívánt mechanikai terheléssel szembeni ellenállás elérése érdekében több réteg is alkalmazható. Gyors és egyszerű helyszíni

›Gyors és teljes kikeményedés

›Érintésre száraz: 8 óra 23 °C-on

›Teljes kikeményedés: 24 óra 23 °C-on

■ Stopaq – Paste, 4100 Putty, 4200 Filler (elföldelt alkalmazás)

(−45 – +95 °C)     (−10 – +30 °C)

›Formázható korrózióvédő réteg, amelyet szabálytalan alakú tárgyak kitöltésére, simítására és éles élek lekerekítésére használható

›A vegyület nem keményedik ki és nem képes belső feszültséget kialakítani, valamint rendkívül jól tapad az acélhoz és a gyári bevonatokhoz (PE, PP)

›Ellenáll a víznek, a sós permetnek és az UV-sugárzásnak, és nagyon alacsony gáz- és vízáteresztő képességgel rendelkezik

■ Stopaq – 4200 Filler (−45 – +100 °C)

›Nem mérgező, nagy viszkozitású, egykomponensű, korróziógátló injekciós töltőanyag

›Kiválóan tapad számos típusú szubsztrátumhoz, és mélyen behatol a felületi egyenetlenségekbe

›A nehezen tisztítható, korrózióra érzékeny területek kitöltésére és védelmére szolgál, pl.: ahol a víz felhalmozódhat

■ Stopaq – Elföldelt karima korrózióvédelme

■ Stopaq – 2100 Aquastop, Repair filler, Mortar

2100 Aquastop (−20 – +35 °C)

›Nem mérgező, egykomponensű szintetikus vegyület, ami víz- és gázzáró

›Száraz vagy nedves beton, tégla, PVC és egyéb felületeken tapad

›Nincs szükség alapozó felhordására, és nem keményedik ki, hanem tartósan rugalmas marad

›Ezt a vegyületet habarccsal (Mortar, ld. lent) kell lezárni

Repair filler (−45 – +45 °C)

›Alacsony hőmérsékleten, kézzel felhordott, tartósan alakítható tömítőanyag

›Üregek, hézagok, rések kitöltésére, valamint szabálytalan vagy érdes felületek kiegyenlítésére

›Víz behatolás ellen véd

Mortar (>5 °C)

›Egy szervetlen, nem zsugorodó, azbesztmentes habarcs

›Jól tapad a betonhoz és a téglához

›Mechanikai védőgátként funkcionál

vonRoll hydro – Társ a vízveszteségkeresésben: Helyszíni korrelátor

Folytatva a korábban megkezdett sorozatunkat, jelen cikkünkben a vonRoll vízveszteségkereső portfolió következő tagját mutatjuk be egy kicsit részletesebben, a LOG3000BT helyszíni korrelátort.

■ Mikor használjunk helyszíni korrelátort?

A korrelátor azokban az esetekben nyújt igazán nagy segítséget, amikor a loggerekkel történő potenciális hibahellyel terhelt terület további szűkítése már nem lehetséges, például nem áll már rendelkezésre olyan pozícióban szerelvény, csatlakozási pont a rendszerhez, ahol éjszakai mérésre fent hagyhatók a loggerek (biztonságosan) vagy ha azonnali információ szükséges egy potenciális csőtörés pozíciójáról (havária helyzet) és nincs idő a hosszabb (éjszakai) mérésre.

A LOG3000BT segítségével azonnali visszajelzést kapunk két adó között elhelyezkedő csőszakasz zajállapotáról. A mérés során felhasználhatunk a vezetékrendszerhez csatlakozó aknákban található tolózárak, szerelvények mellett házi aknák szerelvényeit (akár nem fémes csatlakozásokat) is, valamint felszín feletti vagy alatti tűzcsapokat is.

A készülék 3 fő részből épül fel:

›vibrofonok

›adók

›vevő

■ Vibrofon

A vibrofon a korrelátor szíve. Érzékenysége döntő fontosságú annak megállapításában, hogy a szivárgás helyének meghatározása lehetséges-e még olyan helyzetekben is, amikor a szivárgási zajszint csak nagyon alacsony (például PE-csöveken végzett mérések). A LOG3000 BT vibrofon a fém- és műanyag csővezetékeken a lehető legjobb mérési eredményeket elérő, nagy érzékenységű érzékelő kifejlesztésére irányuló erőfeszítések sikeres eredménye. Robusztusak és ellenállnak a külső hatásoknak, ellenállnak továbbá az elektromágneses interferenciának és a mágneses mezőknek is. Továbbá teljesen vízállóak (IP68) és széles hőmérsékleti tartományban (−35 °C-tól +100 °C-ig) használhatóak. A standard változatban 1,8 méteres kábellel csatlakoznak a PIROS / KÉK jeladóhoz.

■ Adók

A PIROS / KÉK adók felerősítik a vibrofon által mért jeleket, és a külön engedélyezéshez nem kötött 433 MHz-es frekvenciasávon keresztül továbbítják azokat a vevőhöz. A készülék a szűrőbeállításokat teljesen automatikusan szelektálja. A magas AGC (automatikus erősítésszabályozás) funkciónak köszönhetően a jelszintek a nagyon alacsonytól a nagyon magas szivárgási zajszintekig feldolgozhatók.

Lehetőség van az audiojelek közvetlen meghallgatására a LEAKAPP applikáción keresztül, amely notebookra, táblagépre és mobiltelefonra is telepíthető. Annak érdekében, hogy a két készüléket (adót) ránézésre meg lehessen különböztetni, az egyiknek PIROS, a másiknak KÉK gumiborítása van. A belső NiMH akkumulátor egy egész munkanapon át megszakításmentes működést tesz lehetővé, és nincs memóriaeffektus működés közben (nem kell teljesen lemeríteni töltés előtt).

■ Vevő

A vevőkészülék a rádiójeleket az adókról USB-csatlakozón vagy vezeték nélküli Bluetooth rádiókapcsolaton keresztül továbbítja a notebookra / tabletre. Mindkét rádiócsatornát antennával lehet fogadni. A notebookkal való vezeték nélküli kapcsolat révén a vevő alkalmas a terepen történő mobil használatra. A belső lítium akkumulátornak köszönhetően a vevő akár 12 órán keresztül is használható megállás nélkül.

■ A mérés

A mérés során ez a 3 részegység együttes működése teszi lehetővé a korrelációs számítást a LEAKAPP applikációban, melynek eredményeként kapjuk meg a lehetséges hibahely pozícióját a PIROS / KÉK adóktól mérve.

Mindazonáltal javasolt a lehetséges hibahely feltárás előtti alapos ellenőrzése további méréssel, például talajmikrofon segítségével, amely tovább növeli a pontosság és a biztosság mértékét.

Euroflow a WodKan tech expón Varsóban

Cégünk idén részt vett a Varsóban megrendezésre kerülő WodKan tech víz- és szennyvízipari technológiai kiállításon, ahol számos nemzetközi és helyi (lengyel) gyártó képviseltette magát.

A rendezvény, habár méretében kisebb, mint a már szakmában jól ismert IFAT kiállítás, de a rendezvényen kiállító gyártópartnereink szerint egyre nagyobb figyelmet kap a szakma részéről. A kiállítás során lehetősége nyílt kollégáinknak a gyártók víz- és szennyvízszektor problémáira, feladataira választ nyújtó legújabb és/vagy a már jól bevált műszaki megoldásait megtekinteni és közelebbről megismerni.

Mindazonáltal cégünknek ez egy remek alkalom volt ismét találkozni gyártópartnereinkkel, hogy átbeszéljük az elmúlt időszak tapasztalatait és a jövőbeli terveinket.

És íme néhány pillanatkép az eseményről.

Miért ROMACON?

Írásunkban röviden szemléltetjük azokat a legfontosabb és egyedi termékjellemzőket, melyek a ROMACON palástjavítók különlegességét adják, és megkülönböztetik azokat versenytársaiktól.

■ Oldalsáv

Funkció: ez a két csőtengelyirányú alkotóelem hivatott a palástjavító szegmensek pofáinak egymáshoz vezetésére és rögzítésére (több közbeiktatott elemen keresztül).

√ROMACON

Minőségi okokból az oldalsáv magassága 30 mm.

A magasabb oldalsáv biztosítja, hogy a csavarok és az azzal párhuzamos merevítő fülek a lehető legjobban osszák el (adják át) azt a feszítőerőt, mely az oldalsávokra hat a csavarok megszorítása következtében.

×MÁS GYÁRTÓ

A jellemzően 30 mm-nél keskenyebb oldalsávokkal kockáztatják a csavarok és a merevítő fülek gyengített rögzítéséből adódó, a hegesztési varratoknál megjelenő mikrorepedések kialakulását (a csavarmeghúzás során), mely a teljes konstrukció meggyengüléséhez, végső soron pedig a csavarok és a merevítő fülek leválásához vezethet.

■ Fülek

Funkció: ezek a csőtengelyre merőleges irányú elemek hivatottak a palástjavító szegmensek pofáinak egymáshoz vezetésére.

√ROMACON

Biztonsági és minőségi okokból a vezetőfülek végei lekerekítettek, ezzel elkerülve az éles sarkokat és ezáltal a beszerelés során bekövetkező sérüléseket.

A vezetőfülek szilárd kialakításúak. Ez garantálja az erők kiegyensúlyozott eloszlását a szorítócsavarok meghúzása során.

Ezért a kívánt nyomaték a beszerelés után is pontosan ugyanaz marad, így a palástjavító állandó erővel feszül a csőre a teljes élettartama során.

×MÁS GYÁRTÓ

Sajnos még mindig nagy számban fordulnak elő olyan gyártmányok, melyek esetében a vezetőfülek élei és sarkai nem lekerekítettek, ezzel balesetveszélyt okozva a szerelőnek.

A nem kellően robusztus kialakításuk pedig az egyenetlen erőátadás megjelenésének veszélyével jár a készre szerelés folyamatában, ezáltal pedig a palástjavító egyenetlen felfekvését (sőt tömítetlenségét) okozhatja a csőpaláston!

■ Tömítés

Funkció: ez a legfontosabb szerkezeti elem egy palástjavító esetében, hiszen a csősérülésből nagy nyomáson kiáramló közeget ez az elem hivatott oly mértékben „megfogni” (tömíteni), hogy abból már semmi ne juthasson a palástjavítón kívülre, biztosítva ezzel a palástjavító cseppmentes tömítettségét.

√ROMACON

A tömítés profilja kevésbé mély, ezzel szemben a hátoldal a lehető legvastagabb méretű.

Ez azt jelenti, hogy a teljes gumitömítés a lehető legnagyobb térfogatú, ami pont ezáltal eredményezi a tökéletes, cseppmentes tömítést, még extrém körülmények esetén is.

Ezen felül a feszítőelem a tömítésbe van vulkanizálva, vagyis ezek elválaszthatatlan módon, fizikailag egy darabból állnak, szintén a tökéletes tömítés érdekében. Így a feszítőelem nem tud kilazulni, mivel (vulkanizálással) a tömítésbe van beintegrálva.

×MÁS GYÁRTÓ

Inkább a tömítésprofil megnövelt mélységével és a sugárirányú vastagsági méret csökkentésével igyekszik a tömítettséget elérni. Ez azonban kifejezetten kontraproduktív konstrukció, mert (habár a gumi térfogatának redukálásával a gyártási költségek csökkenését érik el) a palástjavító tömítettsége így erősen lecsökken, kifejezetten a nyomáslengések, kosütések bekövetkeztekor.

A ragasztott feszítőelem pedig (melynek a tömítőlapok átfedésekor, a csavarmeghúzás során azoknak egymáson történő elmozdulásakor igen fontos szerep jut) könnyen leválhat a gumi tömítőlap felületéről.

■ Hídlemez

Funkció: ez a csőtengelyirányú szerkezeti elem adja át és osztja el a csavarmeghúzás során keletkezett feszítést a palástjavító szegmensei között.

√ROMACON

Minőségi okokból a hídlemez „U alakú”, ami biztosítja az anyag fokozott szilárdságát a fent ismertetett funkció megvalósításakor.

Ezért fontos, hogy a szerelést az utasításoknak megfelelően végezzék, és a beszerelés során tartsák be az előírt csavarmeghúzási sorrendet és nyomatékértéket.

×MÁS GYÁRTÓ

Ismét csak anyag- és költségcsökkentési okokból inkább „L” profilt alkalmaz és gyengíti az anyagvastagságot, kockáztatva ezzel a teljes palástjavító szerkezetének konstrukciós gyengülését.

■ Rozsdamentes acél alátét

Funkció: a hídlemezhez hasonlóan a feszítőerő átadásában van kiemelt szerepe.

√ROMACON

Minőségi okokból az alátétek átmérője 35 mm.

Az alátét teljes felülete ezért nagy, ami miatt az alátétre ható erő 1 mm²-re vetítve kisebb. Ez azt jelenti, hogy az erő egy nagyobb felületen oszlik el, így az alátét kigömbölyödésének (elgörbülésének) esélye nulla.

×MÁS GYÁRTÓ

Jellemzően kisebb átmérőjű alátéteket alkalmaz, melyre ezért nagyobb nyomóerő hat, így az alátét kigömbölyödésének (elgörbülésének) veszélye növekszik.

■ Passziválási folyamat

Funkció: a hegesztés után az acél rozsdamentes tulajdonságának „visszaállítása”.

√ROMACON

A gyártás legfontosabb része a maratás és a passziválás.

A ROMACON palástjavítókat egy automatizált rendszerben teljes mértékben megmaratják és passziválják, majd ultrahanggal tisztítják meg.

Ez a kombinált kezelés garantálja, hogy még a legkisebb sarkok és nyílások is mentesek legyenek a savaktól, és ezért a korrózió kockázata nulla lesz.

×MÁS GYÁRTÓ

Inkább az alacsonyabb költségszinten megvalósítható nagynyomású tisztítást alkalmazzák az ultrahanggal szemben, ez azonban nem biztosítja a savmaradékok teljes mértékű eltávolítását, ezért a rejtett zugokban sav maradhat vissza, amely korrózióhoz vezethet.

■ Hegesztés

Funkció: a szerkezeti elemek tartós egymáshoz rögzítése.

√ROMACON

A hegesztési varratok egyenletesek, sima felületűek, a hegesztési pontok pedig a lehető legkisebb méretűre vannak csökkentve, hogy a szerelés során ne történjenek sérülések.

×MÁS GYÁRTÓ

Az elnagyolt, durva hegesztések valószínűleg kisebb gyártási költséggel járnak, viszont könnyen okozhatnak szerelői sérüléseket.

■ Többtagú áthidalás

Funkció: az egyenletes erőátvitel, akár csőgeometriai hibák, felületi és/vagy átmérő-egyenlőtlenségek esetén is.

√ROMACON

A ROMACON belső szabványos előírásai szerint mindig többtagú összekötő hídlemezt kell használni, ha a szerkezeti hossz meghaladja a 300 mm-t.

Mivel a csavarokat keresztirányban kell meghúzni, a több összekötő hídlemez használata a lehető legkönnyebbé teszi a szerelést, és elkerüli a nehézkes és bonyolult alkalmazást.

×MÁS GYÁRTÓ

Gyártástechnológiai költségcsökkentés érdekében egy darabból álló, tagolatlan hídlemezt használ, még extra hossz esetén is, ezáltal nehezítve a szerelést a hídlemez befeszülése okán.

■ Élek

Funkció: a rozsdamentes acél alaplemez kivágása („stancolása”) során éles és balesetveszélyes lemezvégek keletkeznek.

√ROMACON

Minőségi okokból a ROMACON palástjavító idom testéhez használt és kivágott rozsdamentes acéllemez élei lekerekítettek.

Ez is a beszerelés során bekövetkező sérülések megelőzése érdekében történik.

×MÁS GYÁRTÓ

E gyártástechnológiai lépés kihagyása ismét csak költségcsökkentést eredményez, azonban rendkívüli mértékben megnöveli a szerelő sérülésének kockázatát.

KÖSZÖNI FIGYELMÉT AZ

CSAPATA