Tisztelt Partnereink!

Reméljük kellemesen és hasznosan telt el a nyár, jutott idő a kikapcsolódás, feltöltődés mellett egyéb hasznos időtöltésre is. E gondolatok jegyében nyújtjuk át 2023-as őszi MOZAIK kiadványunkat, azzal a nem titkolt céllal, hogy minden EUROFLOW-partner (dolgozzanak akár a gázellátás, akár a víz- és csatornaszolgáltatás területén) talál érdekes olvasnivalót témáink között.

Mivel készültünk idén őszre?

• AEON beszállítónk (az Egyesült Királyságban működő Radius Systems lengyel leányvállalata) a gáztolózárak és azok kiegészítői terén már évek óta kiválóan teljesít a hazai gázszolgáltatóknál és kivitelezőknél. Ez jogosít fel bennünket arra, hogy a hasonlóan magas színvonalú, a vízellátáshoz köthető termékeit is sikerrel forgalmazzuk Magyarországon.

• Előző témánkhoz is, de minden egyéb elzáró szerelvényhez is (pl. tolózárak, gömbcsapok stb.) köthető az ugyancsak lengyel székhelyű NORSON csapszerények bemutatása, kiemelve az innovatív (műanyag – fém) szerkezeti anyagkombinációt, annak környezetvédelmi vonatkozásaival együtt.

• A PLASSON elektrofúziós hegesztés elengedhetetlen technológiai előkészítéséhez professzionális csőszerszámokat biztosít az EUROFLOW a német PF Schweißtechnologie GmbH termékkínálatából. Ennek a szerszámcsaládnak néhány tagját mutatja be következő írásunk.

• Ugyancsak a PLASSON gyártmányválaszték kiemelkedően fontos része a ser1 szorítógyűrűs csőkötő család. E termékek egyik meghatározó képességét, a húzásbiztosítást elemezzük a következőkben.

• A gyári szigetelésű acélcsövek terepi korrózióvédelmének szakértője, a CANUSA bevezette az európai piacra is a GTS termékcsalád új tagjait. Ezeket hasonlítjuk egymáshoz, illetve a korábbi GTS termékekhez írásunkban.

• Ebben az évben indítottuk el kapcsolatunkat a holland székhelyű United Pipeline Products anyacéggel és annak leányvállalatával, a ROMACON palástjavító-gyártóval. A termékek elemzésén túl bemutatjuk azok vizsgálatait, valamint a tesztek alapján elkészített Teljesítménynyilatkozat kiadásának folyamatát is.

Reméljük, sikerült változatos, minden érdeklődőt szakmailag is kielégítő információs anyagot, tudásbázist összeállítani Partnereink számára.

Hasznos tanulmányozást kíván az EUROFLOW csapat!

AEON termékválaszték vízre-gázra, minden hálózatépítési igény kielégítésére

Ahogyan azt már a Bevezetőben is említettük, a lengyel AEON cég már évek óta kiválóan teljesít a hazai gáziparban, szolgáltatóknál, kivitelezőknél egyaránt, főleg a tolózárak- és azok kiegészítőinek terén. Ezért fűzünk hasonlóan magasszintű elvárásokat az AEON vízhálózati termékeinek irányában is.

Lássuk először a gázipari termékkör gyors áttekintését.

Ahogyan említettük, itt a „főszereplők” a gáztolózárak -és kiegészítőik, mint pl. a kezelőszárak és kézikerekek (szerkezeti ábránk egy tipikus földalatti összeállítást mutat, melynek részei maga a tolózár, egy teleszkópos kivitelű kezelőszár, valamint a működtetést biztosító csapszekrény). A tolózár (a szolgáltatói előírások szerint) lehet karimás, illetve acél-, vagy polietilén hegtoldatos:

Ebben az évben jelentkezett az AEON a gáztolózárak extra nagy méretosztályaival is:

  • PE hegtoldatos kivitelben DN400
  • acél hegtoldatos kivitelben pedig DN400 és DN500 (!!!)

méretekben indult el a sorozatgyártás 2023-ban. Minden gáztolózár rendelkezik „SMART” funkcióval is, ami (egy QR kód segítségével) teljes nyomonkövethetőséget biztosít a készre szerelt tolózár és annak minden alkatrésze számára is a gyártástól egészen a beépítésig, annak GPS koordinátáival együtt.

És most tekintsük át a vizes termékválasztékot is.

Itt is a tolózár a „főszereplő”, melynek márkaneve AEON EcoValve™, utalva termék magas műszaki színvonalára, melyre maga az AEON gyártó a garancia, ugyanakkor a termék költséghatékony kialakítására is. A működtetéshez szükséges kiegészítők (kézikerekek, kezelőszárak) megegyeznek a gáztolózárak esetében használtakkal.

A szerkezeti rajzon és metszet-fényképen is jól megfigyelhetők az extra gondossággal kidolgozott részletek, mint a többszörös orsó-tömítés, a működtető nyomatékigényt drasztikus módon csökkentő csapágyazás és zárótest-megvezetés stb. A felhasznált alapanyagok ugyancsak gondos kiválasztása és alkalmazása teszi tökéletessé ezt az elzárót.

NORSON csapszekrények – a víz- és gázipari elzárók működtetésének elengedhetetlen eszközei

Például az előző írásunkban is említett víz-, vagy gáztolózárak felszínről történő működtetéséhez, de minden egyéb elzáróhoz is (pl. gömbcsapokhoz is) kiválóan alkalmazhatóak a lengyel NORSON gyártmányú csapszekrények.

Elsősorban a konstrukciós kialakítás miatt, melynek egyenes következménye a könnyű kezelés és szabványos terhelhetőség:

  • Az EN124 szerinti maximális belső térkialakítás teszi lehetővé ugyanis a kezelőszár működtető fejének könnyű elfordítását
  • A korszerű anyaghasználat (üvegszállal erősített poliamid ház és lemezgrafitos öntvény fedél) pedig megengedi az akár B125 -ös terhelési osztályt is Nem szabad szem elől téveszteni az anyaghasználat környezetvédelmi vonatkozásait sem. A teljes öntvény-kialakításhoz képest ennek a műanyag-fém kombinációnak sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma is.

A NORSON a fent részletezett példán kívül természetesen mindenféle anyagkombinációban és a szabványok által megengedett többféle formai kialakításban is gyárt csapszekrényeket:

Cél a megbízható és hosszú élettartamú csapszekrény? Ideális választás: NORSON

PLASSON – PF csőszerszámok: professzionális szerszámok az elektrofúziós hegesztés sikere érdekében

Miért van szükség ilyen magas műszaki színvonalú csőszerszámokra az elektrofúziós hegesztés (EF) megkezdése előtt?
Pontosan az EF hegesztés teljes sikere érdekében!
A polietilén csövek vágása, darabolása, hántolása, összességében e technológiai folyamatok minősége ugyanis döntő faktor az EF hegesztés, illetve az azt követő nyomáspróba tökéletességében.
Lássuk mit kínál a PLASSON – PF.

1., csővágás

A csővágás legfontosabb kívánalmai a sorjamentes vágás és a csőtengelyre merőleges vágási felület. A legkorszerűbb kézi csővágó-család a PF Forgó Csővágók Rotational Pipe Cutter (PF-type)

Mérethatárok, nagyság szerint, emelkedő sorrendben: 32-125 mm / 63-225 mm / 90-315 mm

A görgők pontos és szilárd rögzítése / megvezetése azt biztosítja, hogy a sokszoros, 360°-os forgatás ellenére is mindig ugyanabba a vágás-profilba kerül vissza a vágókés, azaz nem hagy spirális nyomot a csőfelületen. A vágókés sugárirányú előtolását adó finommenetes szabályozó rendkívül precíz és egyenletes előtolást biztosít a vágókés számára. A gyors és egyszerű, a széttolható pofák közötti méretre állítás a villámgyors előkészítő munkát teszi lehetővé.

Kisebb csőméretekre, kisebb befogási tartományokra, de még robusztusabb kivitelben, alternatívaként választható az „S” típusú Forgó csővágó család Rotational Pipe Cutter (S-type)

Mérethatárok, nagyság szerint, emelkedő sorrendben: 20-75 mm / 50-140 mm / 90-160mm Az eszköz fogantyújánál, ennél a szerszámnál is megjelenik a gyorsbeállító nyomógomb, ami (akárcsak az előbb tárgyalt esetben) a vágókerék és a vezetőgörgők közötti méretre állítást teszi rendkívül gyorssá és egyszerűvé.

2., csőhántolás:

A kiváló minőségű csőhántolásra azért van szükség, mert a csövön maradó polietilén oxidréteg képes 100% -ban megakadályozni az EF hegesztés során a melegzóna hegesztő hatását, ezért a cső és az EF idom egymásba olvadásának mélysége minimális lesz, sőt akár a 0% -os mértéket is elérheti. A PE csövön képződött oxidációs réteg („kéreg”) eltávolítása ezért döntő fontosságú!

A hántolók kiválasztásakor (a hántolandó cső méretén kívül) azt is el kell dönteni, hogy csak a csővéget akarom hántolni (ez kizárólag az EF karmantyúk esete), vagy bárhol a csövön (is) tudjak ilyen tevékenységet végezni, azaz a hántolószerszámom legyen alkalmas csővégekre is, és/vagy a csőközépen, csőpaláston végzett hántolásra is, nyeregidomok felhegesztése céljából. Univerzalitásuk miatt ezen utóbbi hántoló-családokat javasoljuk. Példaképpen nézzünk egy alsó méretosztályú (természetesen nem a legkisebb), egy felső (de nem a legnagyobb !!!) méretosztályú, valamint egy különleges kialakítású hántolót is:

Mérethatárok, nagyság szerint, emelkedő sorrendben:

  • 20-125 mm Forgó Csőhántoló / Rotational Peeling Tool
  • 110-400 mm Láncos Csőhántoló / Chain Peeler
  • U-Hántoló / U-Peeler 110 mm (ez utóbbi csak egy csőméretre alkalmas, de elérhető 63-315 mm közötti méretekben is)

Mindhárom típus közös jellemzője az, hogy a PE csövek ovalitását, a csőfelületeken kialakuló „lapos foltokat” rendkívül jól képesek kompenzálni ezek a hántolószerszámok a hántolókés rugós előfeszítése miatt, továbbá a vezetőgörgők (amúgy beállítható) ferdeségének köszönhetően a hántolószerszámoknak a csövön történő, tengelyirányú előtolása is automatikus.

PLASSON s1 idomok – húzásbiztosítás felsőfokon

Az elmúlt időszak MOZAIK kiadványaiban már sokszor elemeztük sokféle szempontból a PLASSON s1 idomok gyártási anyagfelhasználását, konstrukcióját, és a végfelhasználókat leginkább érintő, a beépítés, alkalmazás során tapasztalható funkcióit, tulajdonságait.

Talán nem veszi zokon a kedves MOZAIK olvasó, ha most egy „fordított logika” mentén haladunk végig e termékkör elemzésében, kérdések és válaszok formájában.

  • Mi az egyik legjellemzőbb felhasználási területe a PLASSON s1 idomoknak?
  • A vezetékrekonstrukciók során alkalmazott ideiglenes- („repülő-”) vezetékek kiépítése!
  • Mire van szükség, hogy ez optimálisan, de költséghatékony módon megtörténhessen

  • Röviden összefoglalva:

    • gyors szerelhetőség, szerszámhasználat nélkül

    • 100%-os szivárgásmentesség

    • szuper erős húzásbiztosítás

  • Milyen szerkezeti elemekkel valósíthatóak meg a fenti tulajdonságok?

  • Röviden, de a fenti igényeket is figyelembe véve, különböző színekkel jelölve:

    • mélyen elhelyezett ütköző

    • nagyméretű „O” gyűrű

    • speciális kialakítású húzásbiztosító gyűrű

  • Milyen hivatalos vizsgálatok bizonyítják ezeket a tulajdonságokat?

  • A teljesség igénye nélkül, például:

    • mesterséges öregítés („Stockholm teszt”, azaz nyomástartás forró, pezsgő vízfelszín alatt, akár többezer órán keresztül)

    • BME törésteszt egy szerelőakna-modellben, ugyancsak nyomás alatt kivitelezve

  • Milyen „in house” tesztekkel bizonyítottuk például a PLASSON s1 idomok extra húzásbiztosító képességét?

  • Saját kivitelezésű…:

    • … öntvény emeléssel

    • … autóvontatással

CANUSA GTS-65 összehasonlító elemzés

Előző MOZAIK lapszámunkban részletes összehasonlító elemzést végeztünk a gyári bevonatos acélcsövek újgenerációs bevonati szabványainak tekintetében, összevetve a DIN 30670-1: 2022 és az ISO 21809-1: 2018 szabványkövetelményeket.

Ennek logikus következménye az, hogy a gyári bevonatos acélcsövek SZIGETELETLEN varrathelyeire, a terepi körülmények között felvitt utószigetelések tekintetében is kétfelé vált a hőre zsugorodó technikát alkalmazó, világelső varratszigetelő gyártó CANUSA termékválasztéka.

Így születtek meg a háromrétegű GTS-65-EN és a GTS-65-ISO (illetve a GTS-80-ISO) korrózióvédő anyagok, követve a fentebb említett gyári bevonatok alapkövetelményeit, ezáltal biztosítva az azokhoz (és az alapcsőhöz) történő optimális tapadási képességeket, valamint az ideális korrózióvédő tulajdonságokat, egészen a csőhálózat életciklusának végéig.

Az új GTS szigetelőanyagokhoz új összetételű epoxy alapozó is kifejlesztésre került, mely NEM kompatibilis a korábbi epoxy alapozó családokkal.

E-WF típusú folyékony epoxy alapozó

GTS-65-EN

GTS-80-ISO

A GTS-65 EN és ISO változatai leginkább az anyagösszetételükben és az alkalmazott gyártástechnológiákban térnek el egymástól. Ezek pedig (a vizsgálati szabványok különbözőségén túl) a mérhető anyagtulajdonságok teszt-eredményeinek jelentős mértékben történő eltérését is eredményezik. Ezek az eltérések az alábbi, részletes összehasonlító táblázatunkból is jól láthatóak.

(az összehasonlítás alapja természetesen a korábbi CANUSA GTS-65 volt, még EN és ISO megkülönböztetés nélkül)

UPP ROMACON palástjavítók

Ahogyan azt a Bevezetőben is írtuk, idén vettük fel az üzleti kapcsolatot a holland székhelyű United Pipeline Products anyacéggel és annak leányvállalatával, a ROMACON palástjavító-gyártóval.

A ROMACON a palástjavító tervezés- és gyártás szakértője, termékei méltán világhírűek. A palástjavítók legfontosabb jellemző paramétere az a „tól-ig befogási tartomány”, mely képes befogadni az adott, javításra szoruló csőátmérőt. A másik két technikai adat a palástjavító csőtengely-irányú szerkezeti hossza, valamint a csőkerület mentén megvalósított konstrukciós kialakítása, nevezetesen az, hogy egy-, kettő-, három-, esetleg még több szegmensből áll össze a palástjavító. Jól belegondolva azonban az utóbbi kettő (a hossz és a szegmensek száma) szoros összefüggésben van a befogási tartománnyal. A legkisebb csőátmérőktől indulva ugyanis a befogadási tartomány növekedésével együtt nő az idom szerkezeti hossza, valamint az alkalmazott szegmensek száma is. Ez természetesen csak egy durva ökölszabály, ettől történő nagymértékű eltérések és/vagy „visszafordulások” ezen a méretskálán nem jellemzőek.

Nézzük a termékeket részleteiben is, a https://www.romacon.com/en/products/repair-clamp/ oldal szerint haladva:

(az alább megadott méretek tájékoztató jellegűek – a gyártó külön kérés alapján eltérhet ezektől)

Type Snap:

FÖLDFELSZÍN FÖLÉ történő beépítésre, egyszerű szereléssel, 15-329mm közötti átmérőkre, L = 75 / 150 / 225 mm szerkezeti hosszméretekkel, EGYOLDALI feszítéssel

Type RSC:

TELJES, 360°-os gumibevonattal a cső köré, 19- 220mm közötti átmérőkre, L = 100 / 150 / 200 mm szerkezeti hosszméretekkel, EGYOLDALI feszítéssel

Type RSO:

TELJES, 360°-os gumibevonattal a cső köré, mely külön ACÉLLEMEZ-VEZETŐNYELVVEL rendelkezik, 19- 64mm közötti átmérőkre, L = 75 / 150 mm szerkezeti hosszméretekkel, EGYOLDALI feszítéssel

Type RS 1:

TELJES, 360°-os gumibevonattal a cső köré, mely külön ACÉLLEMEZ-VEZETŐNYELVVEL rendelkezik, 44-346mm közötti átmérőkre, L = 150 / 200 / 250 / 300 / 400 / 500 / 600 mm szerkezeti hosszméretekkel, EGYOLDALI feszítéssel

Type RS 2:

TELJES, 360°-os gumibevonattal a cső köré, mely külön ACÉLLEMEZ-VEZETŐNYELVVEL rendelkezik, 88-855mm közötti átmérőkre, L = 200 / 250 / 300 / 400 / 500 / 600 / 750 mm szerkezeti hosszméretekkel, KÉTOLDALI feszítéssel

Type RS 3:

TELJES, 360°-os gumibevonattal a cső köré, mely külön ACÉLLEMEZ-VEZETŐNYELVVEL rendelkezik, 267-1000mm közötti átmérőkre, L = 300 / 400 / 500 / 600 / 750 mm szerkezeti hosszméretekkel, HÁROM OLDALI feszítéssel

Type HEAT:

az ivóvíz közegnél MELEGEBB anyagokat szállító csővezetékekre, ELTÁVOLÍTHATÓ feszítéssel

Repair box:

csőtörésjavító KÉSZLET, különböző szegmensekből 88-780mm közötti alap szegmens-méretekkel, standard 400 mm szerkezeti hosszal (egyéb hosszméretek kérésre)

Internal repair clamp:

csőtörésjavító idom, mely a BELSŐ CSŐFELÜLETRE kerül felszerelésre, egyedi kérésre, egyedi gyártásban

Split Barrel:

„osztott hordó”, mely a speciális csőhibák (pl. tokos-, menetes-, karimás- és egyéb csőkötések) teljes körbevételével, magába zárásával oldja meg a hibaelhárítást, egyedi kérésre, egyedi gyártásban

Inserts:

csővégmerevítő, melynek feladata a csőfal megerősítése sugárirányú erőhatásokkal szemben, elkerülendő annak teljes beomlását, 63-1600mm méretekben, ékes- és ék nélküli kialakításban, SDR11 és SDR17 polietilén csőfalvastagságokhoz is

Joggal teszi fel a kérdést a MOZAIK-olvasó, hogy hogyan, milyen szabványkövetelmények alapján történik a palástjavítók ellenőrzése? Mivel még nem került kidolgozásra e tekintetben semmiféle EN, DIN, ISO vagy egyéb vizsgálati szabvány, ezért a ROMACON a piacvezető holland KIWA céget bízta meg vizsgálati eljárásrend kidolgozásával és lefolytatásával a palástjavítók vonatkozásában. Így született meg a KIWA „BRL-K777 Evaluation Guideline for the Kiwa product certificate for repair clamps” c. dokumentuma.

Mit tartalmaz ez a dokumentum?

A palástjavítók vizsgálatához szükséges:

  • minden alapfogalom tisztázását
  • a vizsgálandó palástjavító-átmérőket és az üzemi / vizsgálati nyomásértékek meghatározásait
  • a vizsgálati berendezések részletes bemutatását
  • a vizsgálati folyamatok részletes leírásait
  • a standard, valamint extrém vizsgálatok mindenre kiterjedő, részletes elemzéseit, például külpontos, hajlító terhelés a palástjavítóba szerelt csővégen, változó nyomásértékek mellett, akár 24.000 cikluson keresztül is, természetesen mérhető szivárgás / nyomásesés nélkül

Örömmel jelenthetjük:
a ROMACON palástjavítók 100%-os sikerrel teljesítették a teljes KIWA előírásrendszert, sőt még ez utóbbi, extrém vizsgálati követelményrendszert is!

Ez alapján a gyártó teljes joggal állíthat ki az idevágó 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet alapján (Az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól) Teljesítménynyilatkozatot (DoP)

A Kormányrendelet ugyanis így fogalmaz:

5. § (1) Az építési termék – a 7. §-ban felsorolt építési termékek kivételével – az építménybe akkor építhető be, ha termék teljesítményét:

a) a harmonizált szabvány által, vagy európai műszaki értékeléssel szabályozott termékek esetében a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet rendelkezéseinek megfelelően, vagy

b) a termékre vonatkozó HARMONIZÁLT EURÓPAI SZABVÁNY HIÁNYÁBAN a(2) és (3) bekezdés szerinti TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT IGAZOLJA.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a teljesítménynyilatkozatot nem harmonizált európai szabvány, nemzetközi szabvány, magyar szabvány vagy 2013. július 1-je előtt kiadott hatályos építőipari műszaki engedély alapján is ki lehet állítani, ha a felsorolt dokumentumokból az építési termék tervezett felhasználása szempontjából LÉNYEGES, ALAPVETŐ TERMÉKJELLEMZŐK, ezek vizsgálatának, értékelésének módszerei és a teljesítményállandóság értékelésének és ellenőrzésének a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. melléklete szerinti rendszere MEGHATÁROZHATÓ.

Röviden összefoglalva lehet olyan, az EU ÁLTAL NEM HARMONIZÁLT eljárásrend is a DoP kiállításának az alapja, melyből a palástjavító termékjellemzői egyértelműen mérhetők és meghatározhatóak.

Pontosan ez történt a ROMACON palástjavítók KIWA vizsgálata és minősítése során.

KÖSZÖNI FIGYELMÉT AZ

CSAPATA

Viagra 100 mg rendelés olcsón online vény nélkül Cialis 5 mg rendelés online vény nélkül Viagra rendelés online Cialis rendelés online