Kedves MOZAIK Olvasó, nagyon örülünk, hogy legfrissebb, nyári MOZAIK lapszámunkat tanulmányozza éppen!

Habár elkezdődött a nyári szezon és sok cégnél ez viszonylag kevesebb aktivitással jár az év egyéb időszakaihoz képest – de nem az EUROFLOW Zrt-nél!

Ha Tisztelt Partnereink részleteiben is áttanulmányozzák jelen kiadványunkat, meggyőződhetnek arról, hogy a 2023-as év legjelentősebb újításait vezetjük be éppen a hazai piacra, és erről szeretnénk egy kedvcsináló, figyelemfelkeltő összefoglalót küldeni Önöknek jelen lapszámunkban.

Lássuk a részleteket!

A PLASSON több évtizedes múltra visszatekintő beszállítónk hagyományosan két fő termékvonallal van jelen a világpiacon: elektrofúziós és mechanikus polietilén csőkötés-technológiával.

Ez utóbbi csúcskategóriás zászlóshajója a ser1 csőkötés. Ezt az s1 kötéstípust bonthatatlanul egybeépítve egy negyedfordulatos elzárást biztosító gömbcsappal, valamint a szerelvény túloldalán egy hollandi anyás kötéssel, a PLASSON megalkotta 100%-ban nemfémes anyagokból felépülő egyfunkciós („nyit-zár”) gömbcsapját.

Az EUROFLOW-KRAUSZ termékválasztékában megjelent egy (nem túlzás) szintlépésként és trendfordulóként jellemezhető új termékcsalád, a Repamax® Xtra.

Miért szintlépés? Mitől extra? Legyen a válasz egy kellemes meglepetés azok számára, akik elolvassák ezt a cikkünket!

Az új REPAMAX termékcsalád részleteiről, belső konstrukciós felépítéséről második írásunkban adunk részletes információkat kedves Olvasóinknak.

Gyári bevonatos acélcsövek tervezőit, kivitelezőit, üzemeltetőit érinti elsősorban a gyári, háromrétegű, korrózióvédő csőbevonati szabványok változása, többféle kialakítási lehetősége.

Harmadik cikkünkben az idevágó (és legújabb) DIN és ISO szabványokat hasonlítjuk össze.

Jó böngészést, hasznos információszerzést és kellemes nyarat, tartalmas kikapcsolódást kíván az EUROFLOW-csapat!

PLASSON egyfunkciós („nyit-zár”) gömbcsap, 100%-ban nemfémes anyagokból!

Mi biztosította a lehetőséget a PLASSON legújabb műanyag gömbcsap megtervezésére, sorozatgyártására és miért volt mindez elkerülhetetlenül szükséges? Vegyük sorba először is a LEHETŐSÉGEKET:

A jelenleg elérhető alapanyagok szempontjából a vegyipar, ezen belül a műanyaggyártás fejlődött olyan rohamléptekben az utóbbi 1-2 évtizedben, hogy nem túlzás egy minőségi szintugrásról beszélni az egyes, új fejlesztésű műanyagok rövid- és hosszútávú hidraulikus- és mechanikus terhelhetőségének, extra hosszú kifáradásának és életciklusának, valamint gyárthatóságának és megmunkálhatóságának tekintetében.

A másik, kézenfekvő lehetőség a PLASSON korábbi termékválasztékának már több éve történő rendelkezésre állása, azaz az összes szerkezeti elem megléte külön-külön, melyre az új gömbcsap felépítéséhez szükség volt: Ser1 kötés + gömbcsap + hollandi anyás kötés

Ezek után a termék tervezőjének és gyártástechnológusának, kis túlzással „már nem volt más teendője”, mint a három szerkezeti elem összeillesztése egy testbe, bonthatatlan, víztömör módon, és máris megszületett az új termék, a PLASSON egyfunkciós („nyit-zár”) gömbcsap, 100%-ban nemfémes anyagokból!

A termék kifejlesztésének SZÜKSÉGESSÉGÉT pedig a FÉMES (elsősorban rézötvözet) alapanyagok beszerzési árának ugrásszerű növekedése és az ellátási láncok nehézségeinek fokozatos megjelenése váltotta ki, ezáltal a tervezőket a NEMFÉMES anyagok irányába orientálva.

A diagram éles trendfordulót jelez a réz világpiaci árának tekintetében az ezredforduló környékén: innen számítva, az 1,- USD árról napjainkban elérte mér a 4-4,5 USD árat. 

Lássuk most a termék konstrukciós részleteit is.

Csatlakozási formák tekintetében a fenti, hollandi anyás kivitelen kívül még sok egyéb beépítési forma is rendelkezésre áll, az adott vízszerelési feladat függvényében:

Az s1 tokos- és a menetes csatlakozási méretek jelenleg elérhető kombinációi:

  • d25mm x ¾”

  • d25mm x 1”

  • d32mm x 1”

A nyomásfokozat: PN16

A hollandi anya átfúrt fülein keresztül plombazsinór vezethető át, valamint a teljes hollandi anya csak roncsolással megbontható, egyedi számozással ellátott VIPAK gyűrűbe foglalható.

A belső-külső anyagminőségek rendkívül nagy törőszilárdsággal rendelkeznek, és funkcióik alapján az optimális műanyag-fajták kerültek kiválasztásra a gyártás megtervezésekor (a felsorolás az eredeti gyártói neveket és azok hazai megfelelőit is tartalmazza): Glass Reinforced Polyamide (üvegszál erősítésű poliamid), Glass Reinforced Polypropylene (üvegszál erősítésű polipropilén), Polyethylene (polietilén), Polypropylene (polipropilén), EPDM (EPDM).

Jogosan kérdezheti a tisztelt felhasználó, hogy mindez rendben van, de hogyan győződött meg a gyártó, és főleg „… hogyan győződhetek meg én …” a fentiek valóság-tartalmáról?

Nos, a válasz egyszerű: a gyártónál elvégzett hidraulikus- és mechanikus terheléspróbákat, valamint a szabványos körülmények között végrehajtott, gyorsított, mesterséges öregítési vizsgálatokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Kar Áramlástan Tanszék kísérleti laboratóriuma által, nyomás alatt elvégzett terhelési- és töréspróbák követték, az előzetes várakozások szerinti nagyszerű eredményeket produkálva.

Az igazi próbák azonban a hazai felhasználóknál, hálózati vízszerelőknél, épületgépész szerelőknél és kivitelezőknél várnak erre az új termékcsaládra. Az „éles”, szélsőséges beépítési- és üzemi körülmények fogják eldönteni a termék alkalmasságát. A PLASSON, mint gyártó és az EUROFLOW, mint hazai forgalmazó optimistán és örömmel tekint ezek elébe, és bíztatja a leendő felhasználókat a lehető legszélesebb körben történő kipróbálásra!

Repamax® Xtra kötő javítóidom hazai piacbevezetése

A fejlesztés lényegének megértéséhez egyet hátra kell lépnünk, és át kell ismételni a REPAMAX kötő javítóidomok funkcióit és használatának előnyeit.

A KRAUSZ REPAMAX kötő javító idomok (ahogyan azt nevük is mutatja) egyszerre képesek csőhálózatok hibáinak javítására és a hálózati elemek (csövek) kötéseire is. Erre sok esetben szükség is van egy időben, például egy hibás azbesztcement csőkötés (SIMPLEX, vagy REKA) eltávolítása után, annak pótlására felszerelt KRAUSZ REPAMAX kötő javító idom kijavítja a csőhibát és egyben össze is köti a két esztergált azbesztcement csővéget.

Ezzel a szolgáltató és/vagy a kivitelező máris hatalmas lépést tett a költségcsökkentés irányába, mert egy idom használatával, viszonylag kis anyagköltséggel, elhanyagolható gépidővel és vízveszteséggel oldotta meg azt a problémát, amit korábban csak a hibás csőszakasz eltávolításával és két drága csőkötőidom beépítésével tudott orvosolni, lényegesen magasabb költségszinten.

Mindaddig kiválóan érvényesülhet ez a logika, amíg a hibahely mérete nem haladja meg az eddig elérhető legszélesebb REPAMAX (L = 280 mm) által megengedett értéket, azaz nagyságrendileg a 200 mm -t.

A felhasználó egyre gyakrabban és teljes joggal tette fel ezt a kérdést, egészen mostanáig:

„… Szeretném a 200 mm feletti csőtengely irányú mérettel jellemzett meghibásodásaimat is egy idom használatával, KIVÁLTÁS és BETOLDÁS NÉLKÜL, a fentiekben leírt KÖLTSÉGHATÉKONY MÓDON megoldani. Mit tud erre javasolni a KRAUSZ Kutatás- Fejlesztési Osztály? …”

Nos, a megoldás megszületett! Ennek neve a címben is jelzett Repamax® Xtra kötő javítóidom!

A MOZAIK Bevezetőben „szintlépésként” és „trendfordulóként” jellemeztük ezt az új termékcsaládot, és ez nem túlzás! Jól látszik a KRAUSZ fejlesztési törekvése, hogy az egyre nagyobb és nagyobb méretű csőhibák és/vagy csőkötési feladatok esetén is legyen elegendő egyetlen idom használata.

És most rántsuk le a leplet a titokról, azaz elemezzük ki ezt a termékcsaládot a legapróbb részletekig!

Sajnos, az általános KRAUSZ REPAMAX termékjellemzők tekintetében nem tudunk sok újdonsággal szolgálni, azaz itt is megjelenik a jól bevált nyomás által támogatott, ajakos, hidraulikus tömítés, valamint a gördülőpofás kötési mechanizmus (mindkettő nemzetközi szabadalmi oltalom alatt áll, az alábbi ábrákon 1, 2 és 4-es sorszámmal jelölve).

Az új termékcsalád gyártása során használt alapanyagok, valamint a késztermék elvi funkciója sem változott a korábbi REPAMAX -okhoz képest.

Az igazi fejlesztés itt érhető tetten:

Rendelés alapján, minden vevői kívánság figyelembe vételével gyártva!

* A kötő javítóidomok DN 700 és nagyobb méretek esetén
kettős zárómechanizmussal rendelkeznek

Röviden és tömören az extra nagy átmérőkhöz mostantól extra beépítési hosszméretek is társulnak.

A fejlesztés azonban itt nem állt meg, mert a DN700 alsó mérethatár értéke idővel egyre kisebb és kisebb lesz, ezáltal az alsó átmérőtartományt is lefedve ezzel az új termékcsaláddal.

Javasoljuk minél szélesebb körű kipróbálásra / rendszeres használatra!

(forrás és további műszaki adatok: krausz.com)

Acélcső gyári korrózióvédő bevonati szabványok összehasonlító elemzése

Szabványok elemzése során elsődleges szempont a SZABVÁNY TÁRGYÁNAK szem előtt tartása, egyszerűen fogalmazva annak meghatározása, hogy a vizsgált szabvány tartalma, kiterjedése, vizsgálati köre maximális mértékben lefedje azt a szakterületet, amire az illető szabványt alkalmazni szeretnénk.
Legalább ennyire fontos a SZABVÁNY KIADÁSI DÁTUMA is; mert minden esetben, mindig a legújabb szabvány-kiadást kell használnunk.

A gyári acélcső bevonatok elsődleges szerepe a földbe fektetett szénacél csövek KORRÓZIÓVÉDELME a lehető legkülönfélébb csőfektetési- és talajminőségek esetén. Ezért van kiemelten fontos szerepe e bevonat gyári felhordásának, vizsgálatának és esetleges (szükség szerinti) a munkaterületen történő javításának.
A korábban e témában párhuzamosan megjelenő két szabvány család, röviden csak „DIN és ISO szerinti acélcső gyári korrózióvédő bevonati szabványok” legutolsó kiadásai és részletes címei (három nyelven is) az alábbiakban olvashatók:

DIN 30670-1:2022-10

Polyethylene coatings of steel pipes and fittings – Part 1: Requirements and testings of factory-applied extruded coatings

Polyethylen-Umhüllungen von Rohren und Formstücken aus Stahl – Teil 1: Anforderungen und Prüfungen extrudierte Umhüllungen

Acélcsövek és szerelvények polietilén bevonatai – 1. rész: A gyárilag alkalmazott extrudált bevonatok követelményei és tesztelése

ISO 21809-1:2018-10

Petroleum and natural gas industries – External coatings for buried or submerged pipelines used in pipeline transportation systems – Part 1: Polyolefin coatings (3-layer PE and 3-layer PP)

Erdöl- und Erdgasindustrie – Umhüllungen für erd- und wasserverlegte Rohrleitungen in Transportsystemen – Teil 1: Polyolefin Umhüllungen (3-Lagen-PE und 3-Lagen-PP)

Kőolaj- és földgázipar – Külső bevonatok csővezetékes szállítórendszerekben használt eltemetett vagy víz alatti csővezetékekhez – 1. rész: Poliolefin bevonatok (3 rétegű PE és 3 rétegű PP)

Mielőtt belefognánk a fenti két szabvány részletes összehasonlító elemzésébe, íme a közelmúlt néhány EUROFLOW referenciaképe mindkét szabvány szerint gyártott bevonati rendszer gyakorlati alkalmazásairól.

És most lássuk a részletes összehasonlítást:

Mellékletek:

Összefoglalásképpen tehát megállapítható, hogy az ISO 21809-1:2018-10 szabvány sokkal részletesebb, szerteágazóbb, mondhatni szigorúbb követelményeket támaszt az acélcsövek gyári korrózióvédő bevonatok tervezése, gyártása és minősítése (vizsgálata) vonatkozásában, mint a DIN 30670-1:2022-10. Ez pedig más szavakkal a beépített minőség garanciája, a csőhálózat teljes életciklusa során.

KÖSZÖNI FIGYELMÉT AZ

CSAPATA

https://billetto.at/users/zolpidem-10-mg-online-kaufen-ohne-rezept/details https://billetto.fr/users/acheter-alprazolam-xanax-sans-ordonnance/details https://billetto.fr/users/acheter-ozempic-en-ligne-sans-ordonnance/details https://billetto.fr/users/acheter-tramadol-100-mg-sans-ordonnance/details https://billetto.nl/users/ritalin-10-mg-kopen-online/details https://billetto.nl/users/rivotril-2-mg-kopen-online-zonder-recept/details Viagra 100 mg rendelés Cialis 5 mg rendelés